hírek
2010-04-26: Még soha nem voltak ennyien

Óriási nézősereg gyűlt össze a Szent György Napok utolsó napjára: 25.000 fős tömeg várta Fenyő Mikós koncertjét és a tűzijátékot: ezzel minden eddigi rekord megdőlt.

A vasárnap este igazi nagy durranás volt: az olimpiai játékokon is használt technikával készített lézershow után a magyar könnyűzene - történelem csillaga Fenyő Miklós koncertezett.

Ekkora nézőszám még a Hungária együttes alapítójának is nagy szó – ennyi ember jóformán be sem férne egy stadionba. Az izgalom Fenyőn is érződött, aki olyan lelkesen fogta meg a mikrofont, mintha élete első koncertjén lenne.

A Hungária zenekar slágerei lemezről is feldobják a hangulatot – ezek a rock and roll dalok azonban történelmet írtak, a Csavard fel a szőnyeget, Limbó  Hintó, Csókkirály szövegét még azok is kívülről fújják, akiknek nincs egyetlen Fenyő Miklós lemezük sem.

Ilyen alapokkal könnyű  bulit csinálni – mondhatnánk, de Fenyő gyakorlott zenész és showman. A közönséget könnyedén bevonta a produkcióba, amit a táncosok különlegesen látványossá tettek.

A jampec öltözék nagyon is passzol az énekesre – tényleg a rock and roll korszak Amerikáját hozza magával. A napszemüveg pedig csak akkor kerül le, amikor érdemes a közönséget látni – a sepsiszentgyörgyieket pedig Fenyő is izgatottan figyelte, miközben a fejét kissé jobbra döntve, széttárt kezekkel énekelte a Made in Hungariát (ez a dal áll a legközelebb az önarcképhez Fenyő repertoárjában).

Fenyő fantasztikus élmény, látványban és hangulatban is: a Casino Twist fergeteges hangulatot kavart – az egyik tömegben figyelő apuka az ötéves kisfiának a helyszűke ellenére igyekszik megmutatni néhány twist lépést, majd egy talpig feketébe öltözött rockerlány a Ciao, Marina alatt legalább tízszer kiabálja, hogy „Ez a legjobb száááám”.

Fenyő Miklóst és zenekarát minden bizonnyal sokszor visszatapsolta volna még a közönség, de a fények lassan kialusznak és a házak tetején megcsillan a tűzijáték fénye. A Szent György Napi tűzijáték már legendás: nem túl hosszú és nem is rövid, ráadásul a felrobbanó töltetek is egyre látványosabbak: a hirtelen égő, aranyfényű rakétákat taps és füttyszó követte, majd a magasra röppentő pirosból zöldre váltó rakéták robbanására gyakran üdvrivalgásba tör ki a közönség.

Az idei Szent György Napok még magasabbra tették a mércét. Jövőre természetesen minden izgalmasabb lesz, mert a várost 20. alkalommal ünneplik és erre az alkalomra a szervezők minden bizonnyal valami nagy meglepetéssel készülnek.






<< vissza



Oldal megjelenítése: 1054    
© - Szent György Napok 2010 - Szerzői jogvédelem