hírek
2010-04-24: Két első helyezett a szabadtűzi főzőversenyen

A felszálló füst már messziről jelezte, hogy a Park vendéglő előtt szabadtéri főzés zajlik. Közelebb érve, már az ínycsiklandó illatokat is érezni lehette. A SVESZ, a Panziók Egyesülete, a Sepsi Rádió és az ASIMCOV meghívására 14 csapat nevezett be az első  Szent György-napi szabadtűzi sütő és főzőversenyre.

Az íz hatás mellett a zsűri az asztalterítést, a felszolgálást is osztályozta, valamint az is plusz pontnak számított, ha házikenyér, házi készítésű savanyúság, sütemény került az asztalra.

A zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen minden csapat nagyon komolyan vette a feladatát, finomat főzött. Hosszas egyeztetés után az értékelők úgy döntöttek, hogy két első díjat osztanak ki.

A zsűri szerint „ A szentgyörgyi torony” és a „Duna- delta vándorai” főzték a legjobb gulyást és a teríték, a felszolgálás is kifogástalan volt. Második helyen a „Bank Ászok”, harmadikon a „Vidám nagyik” csapata végzett.
Az ajándékcsomagok mellett az első helyezettek részt vesznek a jövő hónapban sorra kerülő Kolbásztöltő fesztiválon.






<< vissza



Oldal megjelenítése: 932    
© - Szent György Napok 2010 - Szerzői jogvédelem