hírek
2010-04-21: Személyes igazságok 1990 fekete márciusáról

A közönségben ritkán tapasztalható, erős érzelmeket vált ki a marosvásárhelyi Yorick Stúdió  20/20 című előadása, amely az 1990-es év márciusi eseményeit dolgozza fel – árulták el az alkotók a közönséggel beszélgetve Sepsiszentgyörgyön. Fontosnak tartják, hogy az előadás után a közönséggel találkozzanak, tulajdonképpen ezzel folytatva azt a beszélgetés-sorozatot, amelyre a produkció épült. A közönségtalálkozók gazdagítják az előadást, annak ellenére, hogy az így elhangzott történetek már nem kerülhetnek be a produkcióba.

 

„Nem találtuk meg az abszolút igazságot 1990 márciusáról, hanem személyes igazságokra leltünk” – mondta el Boros Kinga az előadás dramaturgja a Szent György-napi előadás után.  A szentgyörgyi közönség visszajelzései alapján hatott az előadás, amelyhez mindenki hozzátette a maga személyes történeteit, emlékeit, családi kötődéseit. „Erdélyben rég nem született olyan előadás, amely szól valamiről, képvisel valamit, állásfoglal” – osztotta meg élményeit Fazakas Misi színművész, míg Madalin Guruianu városi tanácsos első kérdése az volt, mennyibe kerülne, hogy ezt az előadást Sepsiszentgyörgyön minél többet játszhassák, ugyanis nagyon hasznos lenne.


fotó: Kovács Botond


A 20/20-at első alkalommal láthatta székelyföldi közönség – mint kiderült - másak is a közönség reakciói, mint a marosvásárhelyi vagy a magyarországi esetleg temesvári publikumé, másképpen hatottak a humoros jelenetek.

 

Irónia, tragikum, közelhozás, eltávolítás – a marosvásárhelyiek személyes történetei alapján épült fel a kétnyelvű előadás, magyar és román szemszögből, távolságtartó, de mégis eleven húsba vág, szembesít, hiszen együtt is élünk, nemcsak egymás mellett.


fotó: Antal Botond

 

Yorick Stúdió Marosvásárhely & dramAcum Bukarest

Író-rendező:
 Gianina Cărbunariu

Látvány:
 Maria Draghici

Fordító, dramaturg:
 Boros Kinga

Játsszák: 
Virgil Aioanei, Bányai Kelemen Barna, Berekméri Katus, Carmen Florescu, Mădălina Ghiţescu, Korpos András, Rolando Matsangos, Sebestyén Aba, Cristina Toma, Tompa Klára





<< vissza



Oldal megjelenítése: 1006    
© - Szent György Napok 2010 - Szerzői jogvédelem