hírek
2010-04-21: Műveltségfejlesztő vetélkedő

A Babes-Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatának diákjai neveztek be a tanintézmény és a Shakespeare Alapítvány által szervezett: Megéri nevet viselő általános műveltségfejlesztő vetélkedőre.

 

A négy-négy főt számláló, négy csapat az előkészített, a művészettörténettől, a valláson át a soprtig, 50 témakört felölelő, ezer kérdésből összesen 52-re kellett válaszoljon.

A Rómeók és Júlia, IQ Fighter, a Lumaschell és a Villám nevet viselő csapatok szorgalmasan gyűjtötték a pontszámokat.

 

A lehetséges 26-ból 18 pontot szerzett az első helyezett, a turisztikai szak másodéves hallgatóiből álló Villám csapat, a vállalatgazdaság szak harmadéves diákjai 16 ponttal a dobogó második fokán végeztek. Az első helyezettek fejenként 50-50 lejes, a második helyen végzettek 30- 30 lejes pénzbeli juttatást és kerámia tárgyakat kaptak.

 

Fazakas Enikő, a zsűri tagja a vetélkedő kezdetén elmondta: olvasatában az általános műveltséghez hozzá tartozik mindaz, ami az embert, az emberi lelket nemesíti. A humán tudományok mellett ide sorolhatók az egyre gyarapodó műszaki, számítás technikai ismeretek egészen az űrkutatásig.

 

Nagy Attila, a Shakespeare Alapítvány elnöke szeretné, ha a közeljövőben román nyelvre is lefordítanák a kérdéseket, hogy a román anyanyelvű hallgatók számára is szervezhessenek hasonló vetélkedőt. 




<< vissza



Oldal megjelenítése: 918    
© - Szent György Napok 2010 - Szerzői jogvédelem