hírek
2010-04-20: A nap fiai

Egy szőrös belső tér, amely lélegzik: feszül és elernyed. Barlang és szőrtenger, amely szimmetrikus és kiszámíthatatlan egyszerre. És mivel “rend csak a temetőben van”, az élet úgy kerül bemutatásra, mint folyamatos egyensúlyozás a sír, a korlát, szerelem és megvetés, boldogság és tragikum, kirobbanó életerő és elsorvasztó életfilozófia peremén. Zakariás Zalán rendezésében életre kelő Gorkij darab, A nap fiai, valóban lélegzik. A feszülés és elernyedés aszimmetrikus lüktetése nemcsak a figyelem és készenlét állapotára készteti a nézőt, de beleélésre, együtt-lélegzésre is.

A bemutató előadást teltház fogadta hétfő este 7 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. A nap fiai, Gorkij színművén keresztül magában hordozva az eltelt száz évet, szinte észrevétlenül épül be a jelen tapasztalataiba. Bár legtöbb eleme a színre vitt darabnak: a karakterépítéstől és színészi játéktól a dramaturgiai építkezésbeli megoldásokig leegyszerűsítve klasszikusnak mondható, határozottan lehet érezni, hogy ez a színdarab csakis most készülhetett. A legtöbb megoldásban egyszerűségre törekvő rendezői magatartás egyfajta letisztultsághoz vezet. Mindez megmutatkozik az egyszerű, de igen plasztikus díszletben, a zárt tér bejárhatóságában és szimmetriájában, a tiszta zongoradallamok történetbe-úsztatásában. Ezek pedig ellensúlyozzák azokat a természetellenes mozdulatokat, gesztusokat, replikákat, amelyek gyakorta megkerülhetetlenek a színházi produkciókban.  A darab ezért is válik igen élvezhetővé: a “klasszikus” és már megszokottan természetellenes nagy képet apró jelzések, gesztusok, replikák, avagy éppen észrevétlenül beépülő elemek billentik egyensúlyba. Az egyensúly ugyanakkor szépen ütemeződik a történet hordozta szakadásig feszült tartalmak és a nevetséges, könnyed lazításokra. Így egy-egy könnyed vonással elviselhetővé válik a súlyos létfilozófiai vagy társadalmi korrajz. Egy nemesi udvarház lakóinak egyre sűrűsödő mindennapjai, egymás közötti viszonyai a színpadon, ha eleinte nehézkesen is, de végül belelendülnek abba az intimitásában is kitágított környezetbe, amelybe még a színpad fejlámpás berendezői is szervesen épülnek be. A darab végére szinte otthonosan érezheti magát a néző, holott az idegenség és kivetettség motívuma igazából ekkor mutatkozik meg. Ezért a játékért pedig, amit – nemcsak a rendező, de a színészek, a darab előkészítői együtt rendeztek és űztek a nézővel, igazán hálás lehet lenni.


szerző: Plájás Erzsébet





<< vissza



Oldal megjelenítése: 954    
© - Szent György Napok 2010 - Szerzői jogvédelem