hírek
2010-04-19: Ezer Székely Leány Napja képekben – Ádám Gyula fotókiállítása Sepsiszentgyörgyön

A tárlat Ádám Gyula csíkszeredai etnófotós Ezer Székely Leány Napja rendezvényen készült képeiből egy válogatás.

Fotói igazi bepillantást nyújtanak a ma élő néphagyomány ápolásába, a még fellehető népörökségünk egy részébe. Képeivel végigkísérhetjük az Ezer Székely Leány Napja rendezvényét, amelynek hangulata jól tükrözi a szervezők elkötelezett szándékát – a néphagyomány ápolása, megtartása mellett az együttes élmény és a közösségi székely érzelmi világ magasztos pillanatainak megélését. Képeinek hatása és szereplői óhatatlanul elkötelezik a szemlélőt, lehetőséget kínálva, hogy megismerjék elfeledett székely történelmünket, hogy a múltról beszélve jövőt építhessünk. A szellemi, kulturális örökségünk, nemzeti értékeink megmutatása, megőrzése mindannyiunk kötelessége.

A kiállítás megnyitójára 2010. április 20-án, kedden 17 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Lábasházban.

A tárlatot Tamás Sándor Kovászna Megye Önkormányzatának elnöke és Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke, a rendezvény társszervezői nyitják meg. A kiállítást Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere és Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere méltatja.

Ádám Gyula kitartó és megszállott munkával küzdötte fel magát a hivatásosak élvonalába. Egy igazi dokumentarista fotós, akinek a szülőföld szeretete és az itt élő emberekhez való kötődése tette meghatározóvá szakmai nagyságát. Szerény és szűkszavú ember, példamutató szakmai alázattal viszonyul minden egyes témához, amit megörökít.

„Emberi arcok vettek körül, kísértek el egész eddigi életemben. Őket örökítem meg minden lehetséges alkalommal és módon. Számomra mindenkinek arca van: az éveknek, a tárgyaknak, az embereknek, tetteiknek és mulasztásaiknak” – vallja Ádám Gyula Arcpoétika című, 2006-ban megjelent albumának előszavában.

Számos díjjal jutalmazták, közöttük kiemelkedő a Csíkszereda város Pro Urbe díja (2000), a Magyar Művészetért díj a csángók világának megörökítéséért (2008), amelyet első erdélyi fotósként kapott meg, valamint a munkájának művészi színvonalát jelző, ugyancsak 2008-ban, a Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által szervezett VI. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti pályázaton elnyert első díj, ahol a világ valamennyi hivatásos magyar fotósa közül emelte ki a zsűri.






<< vissza



Oldal megjelenítése: 828    
© - Szent György Napok 2010 - Szerzői jogvédelem