hírek
2010-04-03: Szent György napokról a Magyar Televízióban

A Kárpát Expressz vendége volt Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. Kozári Réka mikrofonja előtt a meghívott beszámolt Erdély legnagyobb városi rendezvényének múltjáról, hagyományairól. A tizenkilencedik Szent György Napok szervezői az önfeledt vásári forgatag mellett gazdag kulturális programot is ígérnek.



„Szent György napja egyben a tavasz, a megújulás ünnepe is, a névadó szent legendáját tekintve pedig a jónak, a gonosz feletti győzelmére emlékezünk – hangsúlyozta az alpolgármester-asszony. -  Az ünnepségsorozat egyben jó alkalom, hogy a településről elszármazottak visszatérjenek szülőföldjükre, s együtt vigadjanak, rokonokkal, barátokkal.”

A Magyar Televízió évek óta figyelemmel kíséri az ünnepi eseménysorozatot, idén a sepsiszentgyörgyiek Várkonyi Attilával a Szórakoztató Műsorok főszerkesztőjével találkozhatnak, aki diszkó programjára várja az érdeklődőket.


Adás: 2010. április 6., kedd,
5.23 (m1, m2), ismétlés; 12.30 (m1, m2)



<< vissza



Oldal megjelenítése: 2049    
© - Szent György Napok 2010 - Szerzői jogvédelem